2021. augusztus 8., vasárnap

Túzok

A Túzokvédelmi Állomás munkatársai idén eddig 37 esetben végeztek védelmi intézkedéseket. A fészekaljak jelentős részét sikerült a területen megóvni, a tojó visszaült a tojásokra, így azokat nem kellett beszállítani az állomásra.

Húsz tojás esetében azonban más megoldás nem kínálkozott, így azokat beszállították a keltetőbe, ahol gondos felügyelet mellett végül tizennégy túzokcsibe kelt ki. 

 

Közülük tízen már elérték a nyolchetes kort, így megkezdhettük a repatriációjukat. 

 


 

 A repatriáció a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tíz fiatal túzokot kihelyeztük a 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületre, ahol gondozói felügyelet mellett maradnak egészen szeptember végéig. 

Néhány nap múlva mindannyian egyedi jelölőgyűrűket kapnak majd (bal lábukra ornitológiai, jobb lábukra színes gyűrűt). 

A madarak nagyon jól viselték a helyszínváltozást, két nap múlva már nagyokat repültek a területen, de mindig visszatértek biztos pontjukhoz, a gondozójukhoz. 

A repülés gyakorlása közben mellizmaik is megerősödnek. 

Gyakorlatilag teljesen fel tudnak készülni a szabad életre.

 

 A fiatal madarak mintegy két hónap alatt képessé válnak az önálló életre, arra, hogy csatlakozzanak vad társaikhoz és teljes értékű egyedeivé váljanak a Dévaványai-Ecsegi puszták túzokállományának.


(Fotó:Czifrák Gábor)

(Forrás:kmnp.hu)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése